Főoldal » Hírek » UNIFY konferencián vett részt az Erdélyi IKE

UNIFY konferencián vett részt az Erdélyi IKE

2014. 02. 19.
Megosztás:
Az első UNIFY konferenciát 2012-ben szervezték meg Angliában. A második alkalommal megszervezett konferenciának a németországi, pontosabban görlitzi IKE adott otthont. Maga a konferencia létrejötte egy igényre válaszol,  arra, hogy az IKE munkatársai találkozzanak egy olyan helyen, ahol megbeszélik szervezetük munkáját, tanácsokat kérnek és osztanak meg, továbbá partnerségeket alakítanak ki. Ugyanakkor ifjúsági munkában nyújtanak egymásnak segítséget, sok esetben egy megerősítést nyújtva egymásnak.
 
UNIFY konferencián vett részt az Erdélyi IKE
 
A konferencia, csütörtöktől vasárnapig tartott, minden nap egy előadással kezdődött. A konferencia négy előadóján kívül (Joachim Schmultz (müncheni IKE), Roland Werner (Németország IKE titkára), Samuel Stephens (Indiai IKE) és Veres Csaba (Erdélyi IKE titkár) külön felszólaltak olyan személyek, mint az Európai IKE titkára, Juan Simoes Iglesias. A konferencián minden reggel kiscsoportos beszélgetéssel indult, illetve a délutáni program keretén belül is különböző műhely- előadásokból lehetett válogatni. A hangulatot folyamatosan egy öt főből álló együttes dicsőítő zenéje biztosította. Minden este kávézó működött, ahol a résztvevők külön- külön kötetlenül beszélgethettek.
 
UNIFY konferencián vett részt az Erdélyi IKE
 
A konferencia lehetőséget biztosított a görlitzi és németországi IKE munkájába való betekintésre. A péntek esti vacsorát, 5-6 fős csoportokba szerveződve helyi önkéntes családoknál fogyasztották a résztvevők. A vasárnapi búcsún mindenkiben megfogalmazódott az az igény, hogy ennek a konferenciának értelme, mi több jövője van, így 2016-ban ismét megszervezik.
 
Forrás: www.ike.ro