Főoldal » Hírek » Ősz Előd: A közösségek döntési jogát erősítette meg a tordai ediktum

Ősz Előd: A közösségek döntési jogát erősítette meg a tordai ediktum

2014. 01. 14.
Megosztás:

Mindenki úgy tudja, hogy az 1568-as tordai országgyűlésen mondták ki a vallászabadságot, illetve, hogy ekkor fogadták el a négy bevett erdélyi vallást. Tulajdonképpen azonban nem is erről van szó, konkrétan mikortól beszélhetünk négy erdélyi felekezetről?

 

Ősz Előd: A közösségek döntési jogát erősítette meg a tordai ediktumAzt a folyamatot, amelynek része az 1568-as országgyűlés végzése, azt az európai történetírás újabban konfeszializálódásnak, vagy felekezetiesedésnek, felekezetképződésnek nevezi. Amikor 1520 körül elindulnak Európában a reformátori mozgalmak, akkor egyrészt nem új felekezeteket akarnak alapítani, a régi egyházat akarják megreformálni, tehát szó sincs akkor még felekezetalapításról. A római pápa kiátkozó bullái vezetnek el oda, hogy megjelennek az új reformátori felekezetek, azoknak is két iránya, a német és a svájci. A reformáció első évtizedeiben nem volt szükség vallásbékéket kötni, legfeljebb a római egyház és a reformátori egyház viszonyát kellett valamiképpen szabályozni. A felekezetképződés a svájci reformáció egységesülése következtében indul meg Kelet-Közép-Európában, amikor a genfi és zürichi teológusok Kálvin Istitutiojának köszönhetően közös nevezőre jutnak. Kialakul egy svájci és egy német irány, a legnagyobb különbség a kettő között az úrvacsora-tanban van. Ez szűrődik be az 1560-as években Erdélybe, elkezdődik egy fermentáció a reformáció egyházain belül. Ehhez a fermentációhoz csak hozzájárul, hogy az Itáliában kisebb, Lengyelországban nagyobb visszhangot kapott antitrinitarizmus Európában egyedül Erdélyben nyer magának széles teret. A felekezeti fermentáció közepette, az erdélyi protestánsok még mindig egységesek, abból a szempontból, hogy egy respublica reformationis, azaz Európa keleti végében lévő nagy protestáns világot akarnak megteremteni. Ez az 1560-as évek egyházpolitikájának a lényege. János Zsigmond végig olyan irányú rendelkezéseket hoz, hogy ahogy Angliában megvalósul egy anglikán államegyház, úgy Európa másik végében meg kell valósulnia egy nagy protestáns respublikának, és ez a két egyház fogja harapófogóba majd Európát, és tisztítja meg a pápizmus kovászától. Az 1560-as évek országgyűlési határozatait ebben a kontextusban kell érzékelni.

Az első felekezeti jellegű törés 1564-ben, a nagyenyedi zsinaton történik meg. Ahhoz, hogy jól lássuk az eseményeket, vissza kell nyúlni a középkori Erdély egyházi viszonyaihoz. Erdélyben gyakorlatilag két egyházi struktúra működött, az egyik az erdélyi püspökség Gyulafehérváron, amelyet a hagyomány szerint 1009-ben alapított István király. A másik a szászföld, amely nem tartozott a gyulafehérvári püspökség alá, hanem közvetlenül az esztergomi érsek alá tartozó vikariátus volt. A reformáció után ez a két struktúra is különbözőképpen fejlődik, a szászok 1550 körül megalakítják a saját reformátori püspökségüket, és oda csatolnak minden német ajkú gyülekezetet, az erdélyi egyházmegye határait többé-kevésbé megtartva, megalakul az erdélyi reformátori, vagy protestáns püspökség. Ennek a püspöke Alesius Dénes, vagy Dionisius Alesius szászfenesi lelkipásztor. Ez az az időszak, amikor Kolozsváron az igen tehetséges, jó szónok Dávid Ferenc kezd színre lépni és egyre nagyobb teret és vezető szerepet kíván magának a magyar szuperintendencián belül. Hangsúlyoznunk kell, hogy ez a felekezeti fermentáció elsősorban a magyar szuperintendencián belül következik be. Dávid Ferenc, illetve a köré csoportosuló lelkipásztorok, már a svájci reformációnak az úrvacsora tanai felé kezdnek kacsintgatni, 1559-ben jelenik meg Kálvin Institutiojának a végleges, mai napig kanonikus kiadása, szinte azt mondhatnánk, hogy a kálvinizmust, vagy a reformátusságot ettől az évszámtól számíthatjuk. A magyarok az 1550-es évek végétől egyre gyakrabban olvassák Kálvin műveit, a szászok közel tíz évvel később fedezik fel maguknak ezeket az iratokat. 1564-ben a nagyenyedi zsinaton megtörténik a szakadás, Alesius Dénest leteszi a zsinat a püspöki tisztségből, az új helvét úrvacsora tant valló Dávid Ferencet választják püspöknek. Viszont van egy záradéka a zsinatnak, hogy akik a régi, lutheri úrvacsora tanhoz húznak, azok rendeljék alá magukat a szász püspök, Hebler Mátyás egyháztartományának. Erre az egyházon belüli szakadásra, változásra reagálni kellett valamit az államhatalomnak is, és az 1564-es tordai országgyűlés kimondja, hogy az úrvacsorát akár szebeni, akár kolozsvári módon kiszolgáltatókat el kell tárni, tehát szabad vallásgyakorlatot biztosítanak. Hangsúlyozom, kétféle úrvacsorai tanítást és gyakorlatot enged meg, nem két felekezetnek a létjogosultságát, hanem, ha úgy tetszik kétféle hitbéli vélekedést. Következnek, majd 1566-ban országgyűlési határozatok, amelyek szintén a reformáció terjesztését szolgálják. Nem a felekezetek viszonyát szabályozzák ezek a rendelkezések, hanem a reformáció ügyének a terjesztését. Minden rendelkezés így kezdődik, hogy Isten igéjének terjednie kell, és a bálványozásnak pusztulni kell. Ezek után következik az 1568-as tordai országgyűlés végzése, amelyet szó szerint idéznék:

 

„Urunk őfelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezött, azonképpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.”

 

Ebben benne van részben az az elv, amit Németországban fogalmazta meg, cuius regio, eius religio, ugyanakkor a falu, a közösség kezébe helyezi a döntést.

 

Sokan azt mondják, hogy a vallás és lelkiismereti szabadság dekrétuma a tordai ediktum. Nem az. A középkorban egyéni szabadságjogokról nem beszélhetünk. A huszadik századi individualista törekvéseket ne vetítsük vissza, a közösségnek kellett meghatározni, hogy milyen prédikációt akar hallani, vagy milyen teológiai színezetű papokat kíván hallgatni. Gyakorlatilag itt a közösségek döntöttek, illetve jegyezzük meg, hogy az egyének alatt a patrónusok is értendők. Ha valamelyik patrónusnak az tetszett, hogy ilyen, vagy olyan tanítású prédikátort tartson, akkor ez megengedtetett neki. Másrészt tordai ediktumhoz szoktuk kötni a négy bevett vallás elismerését. A szövegből kiderül, hogy négy bevett vallásról szó sincs, nem is lehet. Római katolikus egyház gyakorlatilag ebben az időszakban nem létezik Erdélyben, Székelyföldön van néhány gyülekezet, illetve néhány római katolikusnak megmaradt főúr udvarában működik egy ferences, vagy éppen jezsuita prédikátor. A szászok egyháza még éppen a felekezet szervezési folyamat kezdetén van. A 70-es évek kezdetén lángolnak fel a lutheránus és kálvini nézetek közti ellentétek. A magyarok gyakorlatilag három vélekedést osztanak, de egyetlen egy szuperintendens alá tartoznak. Felekezeteknek még nem alakultak ki ebben az időben az egyházi struktúrái. Balázs Mihály bizonyította ezt egy tanulmányában, sem az 1568-as tordai országgyűlés, sem az 1571-es diéta nem mondja ki a négy bevett vallás szabadságát. A marosvásárhelyi 1571-es országgyűlés továbblép, és azt mondja, hogy a szuperintendens nem szólhat bele abba, hogy ki milyen tanítást követ, csupán fegyelmi szempontból tartoznak a felügyelete alá a papok, tehát aki fegyelmi, erkölcsi vétséget követ el, azt a szuperintendens köteles megbüntetni, elvenni a palástját, hogy ezáltal a világi törvénykezés ítélkezzen felette. Túl azon, hogy nem szól a négy bevett vallásról, az egyén lelkiismereti szabadságáról a végzés, mégis előre mutat, és előre vetíti azt, hogy Erdély mégis próbál a reformáció különböző irányzatai között valamiféle modus vivendi-t, valamiféle békés együttélést kialakítani. Európában, ha valahol vallásbéke megteremtésére szükség volt, azt azzal indokolták, hogy az ország békessége érdekében megengedik. A tordai ediktumnak teljesen más a jogalapja, utoljára hagyják az argumentációt: „(…) mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.”Ha úgy tetszik teológiai érveléssel végződik, így a kidolgozója is valószínű teológus volt. Mindannyiunk szeme előtt ott lebeg ilyenkor Kőrösfői-Kriesch Aladárnak a tordai országgyűlésről készített monumentális festménye, amikor Dávid Ferenc az országgyűlés előtt felemelt kézzel kihirdeti a vallásszabadságot. Biztos, hogy nem ő hirdette ki, annyi valóságalapja azonban van benne, hogy a határozat megszövegezésében része lehetett, valószínű ő volt az államigazgatáshoz legközelebb álló teológus, aki ihlethette ennek a határozatnak az argumentációját.

Ősz Előd: A közösségek döntési jogát erősítette meg a tordai ediktum

Gyakorlatilag az 1570-es években kezdenek a felekezetek megszilárdulni. Lukas Ungler szász püspök vaskézzel tartja meg egyházát a lutheránus ortodoxia mellett, és néha keményen üldözi a kálvinista lelkipásztorokat. Ott kialakul egy lutheránus egyház a 70-es évek végére, bár a 17. Század elejére még lesz egy kripto-kálvinista püspökük. Ungler püspöksége azonban egyértelműen azt tűzi ki céljául, hogy lutheranizmust szilárdítsa meg. 1572-73 körül a Magyar szuperintendencia is ketté oszlik. 1571-ben leteszik Dávod Ferencet és ismét Alesiust választják meg püspöknek. 1573-ban már elismerik Dávid Ferencet, mint az unitárius, vagy antitrinitárius egyház püspökét. 1573-tól beszélhetünk három protestáns szuperintendensről Erdélyben. Báthory István egyházpolitikájának köszönhetően a katolikus egyház is egyre nagyobb teret nyer, a jezsuiták fokozatosan megkapják a fejedelemtől a pusztán lévő kolostorok egy részét, és éppen a jezsuiták miatt vált szükségessé a római katolikus egyház státusának a rendezése. Kezdetben kicsit még megtűrt státusa van, azonban az 1580-as években a rendek már egyértelműen úgy nyilatkoznak, hogy ahol legalább 20 családfő a jezsuita páter szolgálatát kívánja, ott engedjék meg, nyilvánvaló, hogy itt már a szabad vallásgyakorlat felé mutat a tendencia. 1595-ben találkozunk először találkozunk országgyűlési végzésben tételesen a négy recepta religio, azaz a római katolikus, lutheránus, református és unitárius törvény beiktatásával. Tehát 1595 az év, amikortól bevett vallásokról beszélünk, de nem is lehetett korábban, hiszen középkori jogrendben egyház akkor van, ha van annak egy szervezeti kerete, van egy püspökség, egy szuperintendencia, vagy római katolikusok esetében vikariátus, vagy egy jezsuita rendtartomány kezdemény.

 

Mikortól beszélhetünk arról, hogy egy városban több felekezet is működik egymás mellett?

 

Gyakorlatilag már a 16. Század 80-as éveiben, éppen a jezsuitákkal kapcsolatban előkerül ez a kérdés, ugyanis az unitárius Kolozsváron már megjelennek, Gyulafehérváron párhuzamosan a mai püspöki székesegyház protestáns templom, a Báthory templomban, amelynek a helyére a gyulafehérvári egyetem főépülete épült, zajlik a katolikus mise. Udvarhelyszéki falvakban már az 1620-as években Bethlen Gábornak kell ítélkezni arról, hogy melyik a maior pars, melyik a nagyobb felekezet, amelyik a templomot megkapja. Már a 16. század végén megjelenik, bár a városok, mezővárosok esetében megvan a domináns felekezet, Kolozsváron az unitárius, Marosvásárhelyen a református, a szász civitas-okban, Brassóban, Besztercén, Szebenben a lutheránus, amelyek a városi tanácsok joghatósága alatt működnek. A tolerancia kapcsán még egyetlen kérdést meg kell említenünk. Az ortodoxok a relogio tolerata, a megtűrt vallás státust kapják, a religio recepta, a bevett vallással szemben. A román szakemberek ezt nagy elnyomásként élik meg, de ha végignézzük a fejedelemség viszonyát a bevett és a megtűrt vallások között, gyakorlatilag semmilyen különbség nincs. Tehát a megtűrt vallás is szabad vallásgyakorlatot jelentett. Egyetlen egy  különbség volt. Amíg a négy bevett vallás püspökei alkotó tagjai voltak az erdélyi országgyűlésnek, a diétának, addig az ortodox, a görög-keleti, vagy a románok egyházának a püspöke, vagy vladikája nem volt az.

 

Ez azt is jelentette, hogy a románok templomot is építhettek maguknak?

 

Természetesen, és volt is rá sok példa, Báthory korában alakul ki, éppen a fejedelmi város mellett, igaz, hogy a várfalakon kívül, de szorosan a várfalakhoz tapadva az erdélyi román püspöki rezidencia. Azelőtt gyakorlatilag nincs az erdélyi románságnak intézménye. A moldvai, havasalföldi fel-fel kel egy-egy kóbor szerzetest püspöknek, akik hol ezen, hol azon a helyen, tudunk arról, hogy tív évig Feleken, tíz évig a Nyugati havasok tövében, Remetén is tevékenykedett egy-egy püspök, de megszilárdul egyházi szervezetük nincs. Gyakorlatilag a románok egyházának az intézményes kerete is János Zsigmondnak köszönhetően alakul ki, amikor 1566-ban Szentgyörgyi György hátszegi papot kinevezi erdélyi román, nyilvánvalóan protestáns püspöknek, és meghagyja a papoknak, hogy rá hallgassanak, mindenki György szuperintendens szavának engedelmeskedjék. A Báthoryak már görög-keleti papot neveznek ki püspöknek, azán a 17. században megpróbálják alárendelni őket a reformtus püspöknek, vannak tehát reformációs törekvések, és ez a mai erdélyi ortodoxiára is kihat.

 

Mit jelentett az teológiailag a reformátusság számára, hogy van négy bevett vallás?

 

Teológiai szempontból elsősorban a hitvallási egységet teremtette meg a reformátusság számára. Amikor kimondják a négy bevett vallást, akkor az erdélyi református egyház már növekvő tendenciát mutat, lélekszámban is. A püspökei nem csak alkotó tagjai, hanem állandó hozzászólói, tehát tevékeny tagjai az országgyűlésnek, és úgy tűnik, hogy az egyházi intézmények is megszilárdulnak. 1577-től Tordai Sándor András püspökségétől kezdve úgy tűnik, hogy folyamatosan zajlik mind az esperesi, mind a püspöki vizitáció az erdélyi református egyházban, és gyakorlatilag az Erdélyi Református Egyház lesz az, aki a középkori egyház struktúráiból a legtöbbet megőriz. A mai egyházmegyei határaink közül némelyik, de a 18. Század végéig szilárd egyházmegyei határok megfelelnek a középkori római katolikus főesperességek határainak. A Hunyadi Református Egyházmegye szinte ezer éve ugyanazon határok között működik, ez az egyetlen egyházi struktúra, 1224-ből ismerjük az első esperesét, azóta ugyanazon a területen él, és még vannak ilyen példák. Ha úgy tetszik, akkor ez Erdélyi Református Egyház valósítja meg tulajdonképpen egyediként Európában, amit Lutherék elképzeltek, hogy az egyházat megreformáljuk. Marad a struktúra, szinte területileg is maradnak a struktúrák, változik a tanítás, változik az intézmény jellege, változna a hangsúlyok, de gyakorlatilag csupán átalakul, és kap egy másfajta hitvallási színezetet.

 

A beszélgetés az Agnus Rádió számára készült, visszahallgatható a rádió honlapjáról, vagy a beépített lejátszóból.

Szerkesztő: Kiss Gábor