Főoldal » Médiatár » Képgaléria » Átvette az építő cégtől a Kálvin komplexumot a Nyugdíjbizottság

Átvette az építő cégtől a Kálvin komplexumot a Nyugdíjbizottság

Átvette az építő cégtől a Kálvin komplexumot a NyugdíjbizottságÁtadta az építő cég a Romániai Református Egyház Nyugdíjbizottságának a marosvásárhelyi Kálvin komplexumot. Kántor Csaba püspökhelyettes elmondta, az épületnek két szárnya lesz, az egyik szárnyban egy öregotthon kap helyet, a másik szárnyban pedig az idős, nyugdíjas lelkipásztoroknak és családjaiknak alakítanak ki lakásokat. A püspökhelyettes hangsúlyozta, az épületet még nem adták át, csupán megtekintik az épületet, a hivatalos átadóra valószínű jövő évben kerül sor, miután sikerült az épület berendezését is véghez vinni. A lelkipásztoroknak szánt lakásokról, annak szabályzatáról mai, november 22-i ülésén dönt a Nyugdíjintézet.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, bár a marosvásárhelyi önkormányzat akadályozni próbálta az építkezést, sikerült megegyezni, az egyezséget azonban az önkormányzat nem tartotta be, így valószínű, hogy hamarosan elindítják a pert a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ellen, hiszen közel 3 éve tartoznak nekik a 100 000 eurós kártérítéssel. A püspök elmondta, mivel a Nyugdíjbizottságnak nincs személyzete, aki az öregotthont működtetné, ezért valószínű a Lazarenum Alapítvánnyal közösen fogják az otthont működtetni.

 

Fotó: Kiss Gábor