Főoldal » Hírek » A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében

A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében

2013. 12. 12.
Megosztás:

20 éves a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány

 

Magyar nyelvterületen a Bonus Pastor Alapítvány az egyetlen olyan szervezet, amely bentlakásos terápiával segít szenvedélybetegeken. Az ózdi Drogterápiás és rehabilitációs központban hosszú terápiára 20 férfit tudnak fogadni. A december 12-i, marosvásárhelyi sajtótájékoztatón elhangzott, egyik álmuk az hogy a jövőben nők számára is nyissanak egy ilyen központot, hiszen a terápiában külön foglalkoznak férfiakkal és nőkkel. Az alkoholmentő misszió munkatársai elmondták, esetenként szexfüggőség, vagy romantikafüggőség miatt is kezelnek embereket, ezért is szükséges a nők és a férfiak különválasztása a terápiában. 

A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében

Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese elmondta, a szenvedélybetegek kérdésével csak akkor érdemes foglalkozni, ha van remény a szabadulásra, Krisztus pedig biztosítja ezt a reményt a keresztyén hívő ember számára. Az esperes egy magyarországi statisztikát említett, amely szerint Magyarországon közül 800 000 alkohol szenvedélyfüggőt tartanak számon. Marosvásárhelyen közül 30 000 reformátust tartanak számon, és ha jóindulatúan 5 százalékkal számolunk, akkor ez is sok, több, mint amit az egyház önmaga fel tudna vállalni. A lelkészi szolgálat folyamán folyamatosan találkoznak olyanokkal, akik alkoholproblémával küzdenek, többen hozzájuk is fordulnak, ha úgy érzik, hogy segítségre van szükségük. Lőrincz János szerin Marosvásárhely kiváltságos helyzetben van, hiszen a Református Mentő Misszió 20 éve munkálkodik a városban, 20 éve folyamatosan működik a Marosvásárhely Alsóvárosi Református Egyházközségben egy támogató csoport, ezen kívül néhány éve egy irodája is van a Bonus Pastor Alapítványnak, ahol van ügyfélfogadás, találkozni lehet szakemberekkel, lelkigondozókkal. A vásárhelyi lelkipásztoroknak ilyen szempontból könnyű dolguk van, hiszen hathatós segítséget tudnak a hozzájuk forduló szenvedélybetegeknek ajánlani. 

 A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében

Lőrincz János szerint ez nem egy látványos misszió. A függő betegekkel való foglalkozás a média számára sem látványos, sok családban tabu témának számít, nem szívesen kérnek segítséget, csak amikor már tarthatatlanná válik a helyzet. Az esperes elmondta, hálás azért, hogy van egy ilyen szolgálat, amelynek nagyon jól meghatározott helye van az egyházban.  

A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében

Jakab István, a Maros-Mezőségi egyházmegye esperese a civil szervezetek és az egyház közös vonásairól beszélt. Az esperes szerint  a civil szervezeteknek és az egyházaknak ugyanaz az életterük, szociológiai alapon mindkettő önkéntes alapon szerveződik, és mindkettő figyelmének a középpontjában az ember áll, a társadalom jóléte. Jakab István szerint azonban ennél többet kér tőlünk Isten, ő azt akarja, hogy az emberek jól-létéért dolgozzunk, azaz az emberek fizikai, szellemi, lelki jól-létéért, ami mind az egyház, mind a civil szervezetek szolgálatának a középpontjában kell hogy álljon. A közös cél összekapcsolja az egyházat és a civil szférát, egymást segítve, kiegészítve érhetik el a közös célt. Az esperes szerint az egyház és a civil szféra egyetlen pontban tér el, ez a motiváció. A szociális, diakóniai munka terén az egyházak a civil világ szerves részeként működnek együtt alapítványokkal, szervetekkel. Az egyház felelőssége azonban erkölcsi, etikai megfontolásból sokkal nagyobb. A motivációban van közös is, de az egyház tudja, hogy a szenvedélybetegek közötti misszióra Istentől kapta a megbízást. Erre a misszióra nem csak a bajba jutott ember iránti empátia, hanem az Isten és embertárs iránti szeretet indítja, azaz az Isten végtelen szeretete motiválja az egyházat erre a munkára. Az esperes elmondta, az élet számos területén van közös célja a civil szférának és az egyháznak, a közjó érdekében. A jó ügy, mindig közösségi ügy, amelyben megtartó erő munkál.

 A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében

Horváth Levente, a Református Mentő Misszió elnöke Nelson Mandela-t idézte: amíg én nem változom meg, másokat sem tudok megváltoztatni. Horváth Levente szerint ez ma is az alapszempontja akár az alkalmazásban lévő munkatársaknak, akár az önkénteseknek. Az évek során a rengeteg szaktudás és rengeteg tapasztalat, ami a mentő misszióban felhalmozódott egy alaptőkévé nőtte ki magát, ugyanakkor döbbenetes, hogy minden tudás és lelki affinitás mellett a legfontosabb az maradt, hogy a magunk változása a legjobb munkaeszköz a mások segítésében. 

A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében 

„Minden segítő szakmában munkálkodó embernek az alapkérdése, hogy mi az amit megoszthat a változást vágyó és váró ember számára. Ezek az emberek engedték, hogy a személyes csodáikban részt vegyünk. A szerepünk sosem a másik ember megszülése, a mi szerepünk csak a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében. Az ember teljes lényét támadó betegséggel állunk szemben, több szakterület összefogását igényli a gyógyulás, mi mindezt megpróbáljuk Ózdon elérhetővé tenni azok számára, akik hozzánk fordulnak“ - mondta Horváth Levente a sajtótájékoztatón. Az Erdélyi Református Egyházkerület mentő missziójának elnöke elmondta, bár a köztudatba sikerült bevinni, hogy az alkoholizmus egy betegség, amelyet nem kell megvetni, még van amit dolgozni, amíg azt is be tudják vinni a köztudatba, hogy erre megoldás is van. A Bonus Pastor Alapítvány és a Református Mentő Misszió munkája keresztyén értékrenden alapul. A spirituális jólét nagyobb garanciát nyújt a szenvedélybetegeknek arra, hogy nem esnek vissza. A tudományos felmérések szerint a hitüket gyakorlók esetében bármilyen terápia sikeresebbnek bizonyul. „Páratlan kiváltságnak érzem, hogy a szenvedélybetegek segítettek a saját változásomban, tükröt tartottak elém. Engem megmentettek a szenvedélybetegek az elakadástól, a megrekedéstől. Bár azt is be kell vallanom, hogy soha nem lehetek igazi szakember, mert soha nem voltam szenvedélybeteg.“ - zárta mondanivalóját Horváth Levente.

 A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében

Adorján Éva, a drogterápiás otthon igazgatója elmondta, az otthon 2005-ben nyílt meg, közel 230-an voltak terápián, ezek közül 40 személy igényelte többedszerre is a kezelést. Az igazgató szerint nagyon tisztelik ezeket az embereket, akik felvállalják, hogy megbuktak egy terápiás folyamatban. A Koinónia Kiadónál idén egy könyv is megjelent, amit egy a drogterápiás otthonban kezelt szenvedélybeteg írt, ő háromszor ment vissza terápiára. Az összes bentlakó közel fele, 112 személy él absztinens életet most is. Adorján Éva szerint a felépülés feltétele az absztinencia. A teljes élethez több kell, de enélkül nem lehet megküzdeni a betegséggel. A tapasztalatuk szerint azok közül, akik a hosszú terápiát választják, körülbelül 70 százalékuk tiszta életet tud élni, sokkal kisebb a visszaesési arány, mint azok esetében, akik csak rövidebb időre vonulnak be az otthonba. Adorján Éva elmondta, 2004-ben egy kanadai terápiás modell mellett tették le a voksukat, ennek a lényege a terápiás közösség. Azt vallják, hogy a terápia egy életbefektetés. Az igazgató szerint a legtöbb ember a reménytelenséggel küzd, a saját élete miatt is, meg a sok negatív visszajelzés is azt sugallja, hogy kutyából nem lesz szalonna. A drogterápiás otthonban hisznek abban, hogy minden ember élete megváltozhat. Ha ezt tudják sugallni, visszajelezni nekik, akkor ez a legtöbb, amit tehetnek. 

A drogterápiás otthon igazgatója szerint az egyik legnagyobb kihívás, amivel szembe kell nézniük, hogy a szenvedélybetegek nagy része kevesebb időt akar a felépülésre szánni, mint amennyire szüksége lenne, hogy azokat a kompetenciákat, amelyeket elkezdnek megtanulni, továbbfejlesszék. A másik probléma, amivel folyamatosan szembetalálkoznak, hogy nagyon sok a fiatalok körében a kábítószerfogyasztó, a szülők pedig tehetetlenül nézik a fiatalok kábítószerezését, ahogy céltalanná válik az életük, motiválatlanok lesznek az építő jellegű tevékenységekben. Ózdon azonban csak 18 éves kortól kezelnek szenvedélybetegeket, ilyen esetben sajnos csak ambuláns segítséget tudnak nyújtani. A harmadik probléma az igazgató szerint az anyagi háttér megteremtése. Az állam minimális összeggel támogatja az alapítványt, azonban akkor is igyekeznek befogadni férfiakat, ha esetleg nincs meg a havi 800 leje, amit be kellene fizetnie. Adorján Éva elmondta, sajnálja, hogy csak a Bonus Pastor Alapítvány és a Református Mentő Misszió foglalkozik magyar nyelvterületen szenvedélybetegekkel bentlakásos rendszerben, örülnének, ha ezen a téren megjelenne a konkurencia.

A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében 

Erdő Endre ügyvezető igazgató az ózdi központról beszélt elsősorban, többek között arról, hogy hogyan került a Radák-Pekry kastély az alapítvány tulajdonába. A Bonus Pastor Alapítvány 1998-2001 között egy nagyobb befektetéssel rendbe tette az omladozó kastély tetőszerkezetét, így megmentette a teljes összeomlástól. Jónéhány teremben sikerült a falakat is restaurálni, és konzerválni azokat az értékeket, amelyek még megmaradtak. A kastély néha teher is az alapítvány számára, hiszen nagyon nehezen megy előre a helyreállítás, azonban édes teherként jellemezte az ügyvezető, amely egyszerre teher, felelősség és kiváltság.

A mi szerepünk a bábáskodás a hozzánk fordulók újjászületésében

Kiderült, hogy szeretnék az épületet teljes mértékben felújítani, hogy beszéljen a múlt dicsőségéről, de ugyanakkor a mostani szolgálat helyszínévé is akarják tenni. A tervek között szerepel egy konferenciaterem kialakítása, ahol az utógondozó program, az életvezetés program is helyet kaphatna, de gyerektáborok helyszíneként is el lehetne képzelni. Az alapítvány ugyanis prevenciós jellegű táborokat is szervez olyan gyerekeknek, akiknek a szülei szenvedélybetegek. Az ügyvezető igazgató szerint nehézséget okoz, hogy nagyon kevés pályázat van restaurálásra, emiatt a felújítási folyamat is elég lassú, önerőből és önkéntesen, külföldi és hazai önkéntes csoportok munkájával újult eddig a kastély, amelynek magtárában a terápiás központ működik. 

 

Szöveg és fotó: Kiss Gábor