Főoldal » Hírek » Mediáció, avagy a békéltetés módszertana

Mediáció, avagy a békéltetés módszertana

2013. 12. 10.
Megosztás:

A lelkipásztori szolgálat elsődleges teendője rámutatni Krisztusra, aki megbékéltette Istennel a világot. Ő hordozta ennek a szolgálatnak minden terhét, és hűséges maradt a kereszthaláláig. Gyülekezeti mindennapjainkban a konfliktusok – legyenek azok bármilyen jellegűek – kezelésére három megközelítési lehetőség van. Mindenek előtt az igehirdetés, annak valamennyi lehetősége és válfaja. Abból az előfeltételezésből táplálkozik, hogy ki-ki a maga számára, Isten Lelkének vezetésével, az Igében önmagára ismerve képes lesz konfliktusainak rendezésére. Hajlandó lesz megbocsátani, ahogy ő is bocsánatot nyert Istentől, sőt megteszi a második mérföldet is a tanítvánnyá tétel érdekében. Mégis kevesen vannak, akik gyülekezeteinkben ezt meg is valósítják. Ők azok, akikről hosszú évek szelíd szolgálata tesz bizonyságot. A másik út a konfliktusok kezelése tekintetében a lelkigondozás.  Minden igyekezetünk ellenére sem hallhatjuk a szemben álló felek véleményét, legfeljebb külön-külön. Atyánkfiai sosem érkeznek együtt, és ha tennék is, kicsoda tett bennünket bíróvá? Marad hát a félig végzett munka annál nagyobb reménye, hogy a külön elért egyháztagok képesek lesznek megbékélni önszántukból és Uruk, valamint lelkipásztoruk „nyomására”. Végül ott a fegyelmi eljárás, amely rút vétségek és törvénytelenségek végső bírálatát hozza, mély nyomot hagyva mind az elkövető életében, mind pedig az egyházi köztudatban.

Mediáció, avagy a békéltetés módszertana

Mint alternatív konfliktuskezelési mód léphet be az előbb vázolt egyházi gyakorlatba a mediáció. Az igehirdetés lelkületével, a fegyelmi eljárás beindításának kényszere előtt, valahol az egyszemélyes lelki gondozás alternatívájaként. A közvetítés szolgálata ez, egyházi és civil vonatkozásban egyaránt. A mediátor szerepköre kiszélesítheti a lelkipásztori teendők körét, sőt az egyház keretein túl, ha erre nézve kialakul a gyakorlat, akár peres ügyek előtt vagy helyett, szükség lehet a békéltető jelenlétére. A módszer bár egyszerűnek tűnhet, komoly jártasságot igényel. Lépésről lépésre haladva, a szembenálló felek a kölcsönös tisztelet jegyében haladnak a megoldás megtalálásában, a közös témák átbeszélése rendjén. Az eljárásnak 7 momentuma van.  Mindenek előtt, valamelyik érintett a mediátor tudomására hozza a közvetítés igényét, majd ezt követően a mediátor felveszi a kapcsolatot a másik féllel, ismerteti az igény hátterét és az eljárás jellemzőit, majd helyet és időpontot rögzítenek a találkozáshoz. A beszélgetés háromszöge így lehetőséget biztosít a szembenálló feleknek arra, hogy egy harmadik, semleges fél jelenlétében, néhány szabály mentén rendezzék a konfliktust. A szabályok egyszerűek, ám betartásuk egy érzelmileg terhelt légkörben komoly elkötelezést követel a megoldás érdekében. A titoktartás, a minősítések mellőzése, a múlt sérelmei ellenében a jövőre figyelő szemlélet, a kölcsönös tisztelet olyan meghatározói az egyeztetésnek, melyet önként vállalnak a felek és amelyek betartását a mediátor jelenléte biztosítja. Íme, a békéltetés menete dióhéjban:

Az elindítás szakaszban tehát a felek találkoznak a mediátorral a megbeszélt helyen, háromszögben helyet foglalva, közbeékelt asztal nélkül. Elérhető közelségben van ivóvíz, papír, zsebkendő. A flipchart tábla a mediátor mögött áll, hogy ülve lehessen írni rá. Ha már volt előző ismerkedés, akkor köszöntések után a mediátor felvázolja a találkozás fontosságát és néhány alapvető szabályát. Ismerteti, hogy a mediáció önkéntes alapon történik, és hogy a felek kinyilvánítják hajlandóságukat a közös megoldás keresésében, amelyet végül megállapodásban fogadnak el. Figyelmeztet a titoktartás követelményére valamint arra, hogy a felek hallgassák végig egymást, a megoldásra koncentráljanak és nem a sérelmeikre elsősorban, valamint igyekezzenek minősítések nélkül viszonyulni egymáshoz. Ezt követően a mediátor egy megszakítás nélküli beszédidőt enged a feleknek, melyben nem egymáshoz, hanem a közvetítőhöz szólva összegzik a maguk helyzetét a konfliktusban. Közben a kettéosztott papírívre címszavakat ír a békéltető, amelyek a konfliktus főbb mozzanatait, az elvárásokat sűrítik, mindenki számára jól látható módon. Visszakérdezve igyekszik saját érzéseikről beszéltetni a feleket, úgy, hogy felelősségtudat és bizalom szülessen és nem a polarizáció kerüljön előtérbe. Ezt követi az eszmecsere ideje, amikor a problémák megbeszélésére kerül sor, úgy ahogy az felkerült az ívre. Ám a témák fontossági sorrendjét a felek állapítják meg. A felek elmondják elképzeléseiket a megoldás tekintetében is. A mediátornak vigyáznia kell, hogy ne sugalljon megoldást, és hogy teljesen pártatlan maradjon. A megoldás a felek beszélgetése során kell, hogy kikristályosodjon. Ezek után részletes kidolgozásra kerül a megállapodás, amelyet mindkét fél elfogad. Végül a záró megállapodás írott formában rögzíti a közösen vállalt megoldást, amelyet az érintettek aláírásukkal hitelesítenek. A mediáció utolsó szakasza a lezárás, amelyben a békéltető megköszöni a felek igyekezetét a konfliktus megoldásában. Esetleg megbeszélnek egy újabb alkalmat, ha nem sikerült végérvényes megoldást találni.

Mi sem lehet ennél egyszerűbb, kérdezhetnénk, ám szóra bírni a feleket az említett szabályok mentén, majd aktív hallgatásra és megoldáskeresésre sarkallni jó felkészülést igényel. A 60 órás illyefalvi, tömbös képzésen, 21 lelkipásztor élhette meg ezt a kihívást, az ősz folyamán. A mentorok vezetésével sor került egy-egy „otthonról” hozott konfliktus lehetséges mediálására, vagy éppen fiktív helyzetek szerepjátékokban való megélésére. Kipróbálhattuk magunkat a békéltető alakításában, vagy éppen egy sértett fél gondolatvilágát képviselve. A csoportbeszélgetések észrevétlenül igazi terápia színhelyeivé lettek. Lelkészekként is gyakorolhattuk az építő kritika megfogalmazását, ellenvetéseink, kétségeik őszinte tálalását. Rengeteg erő van egy ilyen közösségben. A csoportépítő játékok, lélektani tesztek vagy az esti filmek megbeszélése tovább segítettek a mediációhoz szükséges alaptónus belsővé tételéhez.  Az előadóknak sikerült meggyőzni bennünket arról, hogy a közvetítés fenti módszere tovább vezet annak meggátolásában, hogy a konfliktusok elmérgesedjenek, és nagyobb csoportkohéziót teremtenek egy olyan világban, ahol az egyén bezárkózása és elszigetelődése az inkább vállalt „megoldás”.

Köszönet a szervező KIDA Alapítványnak, Kató Ibolya főtiszteletű asszonynak, az előadóknak: Dr. Ferenczi Andreának (egyetemi adjunktus, Károli Gáspár Református Egyetem), Szabóné Bánfalvi Katalinnak (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Óbudai Családi Tanácsadó, és Gyermekvédelmi Központ) és minden résztvevőnek a tartalmas tanulási lehetőségért. 

 

Máté István lp.